Jelentős támogatásokat kapott a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház ezen a héten is. Nagy mennyiségű védőfelszerelést, pénzbeli adományokat és sok kedves ajándékot is hoztak nekünk mindazok, akik támogatni kívánják munkánkat. 

Az adományok összértéke most már 2 millió 274 ezer lej. 

Az orvosi eszközök és felszerelések terén ezen a héten átvettük az egyik legjelentősebb adományt: a Heineken Románia 250 ezer lejes támogatásából 10 intenzív terápiás ágy és 6 betegellenőrző monitor érkezett meg a fertőző osztályra.

„A nehéz pillanatokban az első gondolataink a helyi közösségek fele fordulnak, azon közösségek irányába, amelyekhez tevékenységünk és a HEINEKEN üzemeiben dolgozók is szorosan kapcsolódnak. Az egészségügyi rendszernek ebben az időszakban minden segítségre szüksége van, hogy mindannyian minél előbb visszatérhessünk a normalitáshoz. Ugyanakkor a gyárunkban hozott védőintézkedések révén betöltjük szerepünket a vírus terjedésének a megelőzése terén is” - fogalmazta meg ez alkalommal Răzvan Tănase, a HEINEKEN csíkszeredai üzemének igazgatója.    

Védőfelszereléseket is nagy mennyiségben kaptunk ezen a héten. Az RMDSZ közbenjárásával az eddigi legnagyobb védőfelszerelés-adományt vettünk át a magyar kormánytól: többek között közel húszezer sebészeti maszk, hétezer FFP típusú maszk, több mint hétezer kesztyű, háromszáz védőszemüveg van a csomagokban.

Ezen a héten is hozott továbbá védőfelszerelést a Hargita Megyei „Olt” Katasztrófavédelmi Felügyelőség, a MagiCamp Egyesület és ilyen adományt kaptunk a Kolumbán Optika cégtől is. Többek között a koronavírusos betegek intenzív terápiás elkülönítésére alkalmas műanyag elválasztókat vettünk tőlük át.

A cég egy másik hasznos felajánlást is tett alkalmazottaink számára: ingyenesen kicserélik a szemüveges kollégák számára a lencsét vagy a szemüvegkeretet, amennyiben szükséges. 

Nagyon sok textilmaszkot is kaptunk a héten: a Barabás Atelier kft újabb 100 darabos adományt adott át, a Varrj maszkot a Csíkszeredai Kórháznak Facebook-csoport pedig most már fejtakarókkal kibővítve hozta az újabb szállítmányt, eddig összesen 450 maszkot és 15 fejtakarót kaptunk tőlük. 

Pénzadományok is érkeztek, nagy összegekre, de nagy összefogásra is van példa. Az eddigiekhez csatlakozott a héten többek között a Raiffeisen Bank Csíkszeredai fiókja, akiktől 20 ezer lejt kaptunk védőfelszerelésekre. 

„A Raiffeisen Bank két millió lejes alapot ajánlott fel a romániai kórházak számára, hogy segítse az egészségügyi személyzetet a járvány elleni harcban. (…) Nehéz időszakot élünk át, amelyből akkor fogunk könnyebben kilábalni, ha szolidárisak vagyunk és főként, ha egyesítjük erőfeszítéseinket – magánemberek, cégek, civil szervezetek és hatóságok – a Covid-19 elleni harcban” – fogalmazták meg ez alkalommal Szécsi Kálmán, a bank központi régiójának és Márton Zoltán, a pénzintézet csíkszeredai ügynökségének igazgatói. 

Ezen a héten vettük át a csíki és sepsiszentgyörgyi szurkolók adományát is: a megszervezett képzeletbeli mérkőzés bevételéből a Lokálpatrióták Szurkolói Csoportja 9 137 lejt adományozott a csíkszeredai kórháznak. 

Vannak összegben kevesebb, de szintén nagyon fontos támogatások, ilyenek a magánszemélyek felajánlásai vagy például a csíkszentdomokosi Cserevirág Nyugdíjas Csoport 500 lejes támogatása. 

Van továbbá, aki nem pénzzel vagy eszközzel, hanem azzal segít, ami éppen van neki: így kaptunk például a héten egy nagylelkű felajánlást Lajos Ferenc méztermelőtől, ennek révén a kórház mind a közel 1300 alkalmazottja kapott egy doboz mézet. Kedves gesztust tett a Vöröskereszt is, a védőfelszerelések mellett édességgel kedveskedtek a kórház alkalmazottainak.

Támogatóink névjegyzéke

További szükségletek

Borboly Csaba, a kórházat működtető Hargita Megye Tanácsának elnöke és Dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere videóüzenetben számoltak be az adományozás helyzetéről: https://www.facebook.com/watch/?v=767532396984522.  

Köszönünk minden eddigi segítséget. 

 

Csíkszereda, 17.04.2020

 

Menu