Akkreditálták rezidensek képzésére a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházat, ismertette hétfőn, február 10-én sajtótájékoztatón az intézmény vezetősége. Ugyanakkor bemutatták a sajtónak a kórház felújított élelmezési részlegét is.

 

„Örömmel jelenthetem be, hogy az Egészségügyi Minisztérium elfogadta a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház jelentkezését, és bekerültünk azon egészségügyi intézmények közé, amelyek rezidensképzést végezhetnek. A rezidensek oktatására vonatkozó megújult jogszabály értelmében nemcsak egyetemi központokban, hanem erre alkalmasnak ítélt megyei kórházakban is zajlik képzés. Csíkszeredában 19 orvosi ágazatban fogadhatunk rezidenseket” – közölte dr. Konrád Judit, az intézmény menedzsere. Elmondta, még nem jelentek meg a részletes szabályok arra vonatkozóan, hogy pontosan milyen körülmények között zajlik majd a rezidensképzés az egyetemi központokon kívül.

„A rezidensképzés beindulása azt jelenti, hogy a csíkszeredai kórház is oktatókórház. Ha ehhez a kutatás terén is eredményeket társítunk, klinikai kórház leszünk, és karnyújtásnyira kerülünk a 2-es kategória elérésétől” – értékelte a menedzser.

Dr. Adrian-Cristian Dobrică megbízott kutatási igazgató, mellkassebész szerint történelmi ez a pillanat a csíkszeredai kórház számára, az intézmény szakmai tevékenysége szempontjából nagyon fontos, hogy bekerült azon 31 intézmény közé, amelyeket az Egészségügyi Minisztérium rezidensképzésre megfelelőnek talált. „Amikor néhány éve leszögeztük Hargita Megye Tanácsával közösen a kórház fejlesztési céljait, akkor úgy gondoltuk, hogy ez a legnehezebben teljesíthető kritérium” – mondta.

Borboly Csaba, az intézményfenntartó Hargita Megye Tanácsának elnöke kijelentette, a fiatal orvosok idevonzásában nagy lehetőséget nyit meg a rezidensképzés. „A megyei tanács számára ez a lehetőség egy kihívás is, további orvoslakásokat kell építsünk, hogy szolgálati lakásokkal segíthessük a rezidens orvosokat.  Várjuk Csíkszereda megyei jogú város döntését is, hisz megígérték, hogy erre a célra átadnak egy területet. Az eddig megtett út tapasztalatai alapján azt gondolom, hogy a kórház számára elérhető a 2-es kategória, és a betegek túlnyomó részét helyben tudjuk majd kezelni, ezzel erősítve a várost, a megyét, a térséget” – mondta a sajtótájékoztatón Borboly Csaba.

 

Menu