Az ismét fokozódó járványveszélyre való tekintettel, a koronavírus-fertőzések megelőzése érdekében kérjük pácienseinket, hogy pontosan érkezzenek a járóbetegrendelőkbe, betartva a kapott időpontokat. 

A zsúfoltság elkerülése érdekében csak az előjegyzési időpont előtt lehet bemenni a rendelők helyszínére. Kísérők ugyanakkor csak indokolt esetben mehetnek be. 

A rendelők előtt és a rendelőkben kérjük, viseljenek az orrot és szájat eltakaró maszkot. 

Köszönjük megértésüket.

 

Közeledik év vége, a számvetés ideje. A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház kedd délután elzajlott évzáró eseményén a kórház vezetősége, orvosai vázolták fel az idei évet. 

Dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere megköszönte az intézményben dolgozók idei munkáját. Ismertette, idén mostanig 20 ezer bennfekvő betegünk volt, napos ellátásban 13 500 beteget kezeltünk, a járóbetegrendelőkben pedig 72 ezer 500 beteg fordult meg.  

Az évzáró rendezvényen részt vett Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSz elnöke, aki az RMDSZ nevében megköszönte „ a kórházban dolgozó orvosoknak, asszisztenseknek, mentősöknek és mindazoknak a munkáját, akik ezekben a rendkívüli időkben helytálltak, gondozták a betegeket, vigyáztak mindannyiunk életére”. Kiemelte, az egészségügyi intézmények fejlesztését prioritásként szabták meg, az idei év pedig a fejlesztések szempontjából Hargita megye számára jó esztendőnek bizonyult: 2021-ben 210 millió lej értékben szereztek támogatást a csíkszeredai kórház fejlesztésére. 

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke ünnepi beszédében azt mondta, az elmúlt években a kórház organikus fejlődésen ment át, az RMDSZ rásegített erre a folyamatra és úgy látja, készen áll szintet lépni az intézmény, nagyobb felelősséget vállalni, többekről gondoskodni.  

evzaro 2021

Hargita Megye Tanácsa Önzetlenség díjat adott át a kórház több alkalmazottjának. A Covid-ellátásban és a poszt-Covid betegek ellátásában kifejtett erőfeszítéseikért elismerést vett át Dr. Dimény Ottília, a fertőző betegségek osztályának vezetője, Dr. Dombi István Levente, a tüdőgyógyászati osztály vezetője, Dr. Bartha István, az intenzív terápiás és aneszteziológiai osztály vezetője, Dr. Dobrica Adrian-Cristian, a mellkassebészeti részleg vezetője. 

Díjjal ismerték el dr. Füstös Annamária, az újszülöttgyógyászati osztály vezetőjét, aki a legtöbb ügyeletet vállalta idén és dr. Galaczi Zsuzsannát, a bőr- és nemigyógyászati osztály vezetőjét, aki ebben az évben a legtöbb konzultációt végezte a járóbetegrendelőben. A legtöbb beteget ebben az évben a szülészeti-nőgyógyászati osztályról utalták ki, az osztály nevében Jakab Mihaela főnővér vett át ezért elismerést. A legtöbb jövedelmet generáló osztály a sebészet volt, ezért dr. László Barna osztályvezető főorvos vett át díjat.  

Elismerést kapott Bálint Zsófia, a szülészeti osztály orvosi asszisztense, empatikus, támogató hozzáállásáért és Péter Ibolya, az egészségügyi ellátással kapcsolatos fertőzéseket megelőző osztályon dolgozó takarító, rugalmas és megbízható munkavégzése elismeréseként. 

Csíkszereda megyei jogú város elismerő oklevelekkel tüntette ki kórházunk több orvosát. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere ezt megelőzően azt mondta, a városi önkormányzat partnere lesz a kórháznak és a megyei önkormányzatnak a fejlesztésekben, a parlamenti képviselettel együtt egy példaértékű összefogást kívánnak felmutatni, hisz a kórház a helyi és megyebeli emberekért dolgozik.  

Ezt követően Dr. Holló Gergely onkológus szakorvos, az onkológiai osztály vezetője, dr. Kacsó Jolán, sürgősségi szakorvos, a Sürgősségi Betegellátó Egység vezetője és dr. Fogarasi Zoltán belgyógyász szakorvos, a belgyógyászati osztály vezetője számára adott át elismerést. 

Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter ugyancsak köszönetét fejezte ki a kórház munkaközösségének. Mint mondta, ilyen csapatért érdemes Bukarestben dolgozni, a politikai csapattal együtt minden támogatást megadni ahhoz, hogy még jobb, még professzionálisabb ellátást tudjon nyújtani a csíkszeredai kórház.    

Szintén december 14-én dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere a Csíkszékért-díjat vehette át a Csíki Területi RMDSZ részéről. 

Az évzáró rendezvényen fellépett az Árvácska együttes, adventi, karácsonyi énekeikkel ünnepet varázsoltak a terembe. 

 

 

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban pénteken, 2021. december 10-én bemutattuk a sajtónak a félautomata citosztaktikum-keverő rendszert és az automata citosztatikum-adagoló rendszert, amelyeket az Egészségügyi Minisztérium és Hargita Megye Tanácsának finanszírozásával vásároltunk. 

 

A sajtótájékoztatón dr. Konrád Judit menedzser elmondta, a betegbiztonság szempontjából nagy előrelépés ez a beruházás, az automata és félautomata rendszerek ugyanis a daganatos betegek számára biztonságos körülmények között, a maximális higiéniai feltételek betartásával és pontosan készítik elő és adagolják a citosztatikumokat, az onkológiai kezelést. A menedzser ismertette, két készülékről, pontosabban rendszerről van szó: félautomata citosztaktikum-keverő rendszer, amelynek értéke 1,44 millió lej és citosztatikumokat adagoló automata rendszer, amely 793 ezer lejbe került. Mindkét készülék árának kilencven százalékát az Egészségügyi Minisztérium, 10 százalékát Hargita Megye Tanácsa biztosította.  „Köszönöm ezúttal is az RMDSz parlamenti képviseletének, akik előterjesztették céljainkat az Egészségügyi Minisztérium költségvetési kiutalásaikor” – mondta a menedzser. Kiemelte, ezen két rendszer együttes alkalmazása onkológiai osztályon egyedülálló az országban. 

Dr. Csató Szilárd onkológus szakorvos kihangsúlyozta, ezek a készülékek nagyban segítik az onkológiai személyzet munkáját, de leginkább a betegek szempontjából fontosak, hisz a segítségükkel elkerülhetők a kemoterápiás kezelés adminisztrálásában esetlegesen előforduló hibák. A készülékek pontosan mérik ki, keverik és kódok szerint címkézik fel a betegek számára a gyógyszert, az adagoló automata rendszer pedig a szükséges mértékben és ritmusban adagolja azt a betegeknek az infúziós készülékekből és azonnal megállítja az adagolást, ha valamilyen problémát, például extravazációt vagy elzáródást észlel. Az adagoló rendszer révén az érzékelt fájdalom függvényében a beteg is autonóm módon adagolhat magának fájdalomcsillapítót, a rendszerben előre rögzített terápiás keretek között. A kezelés adatait egy elektronikus rendszer rögzíti, így követhető és utólagosan is ellenőrizhető a kezelés menete. Az ehhez szükséges 20 ezer lejbe került szervert adományból vásárolta meg a kórház. Ezek a bevezetett rendszerek megfelelnek az európai onkológiai ellátás minőségi és mennyiségi előírások maximumának – mondta még a szakorvos. 

„Azt vállaltuk, hogy szintet lép a csíkszeredai kórház és ehhez politikai és közigazgatási támogatást biztosítunk, mind az RMDSz, mind a megyei tanács részéről, és a kórháznak szánt költségvetési források meg is érkeztek a megyébe. A kórház személyzete által végzett munka motivál bennünket ebben a törekvésben, hisz látjuk, hogy a szakorvosok, szakszemélyzet munkája eredményes. Ez további lépésekre is sarkall, azt szeretnénk elérni, hogy Hargita megyéből senki se kelljen egészségügyi szolgáltatásért máshová utazzon, a legjobb ellátást itt is kaphassa meg mindenki” – mondta a sajtótájékoztatón Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. 

A sajtótájékoztatót követően a sajtó munkatársai védőöltözetben megnézhették, lefotózhatták, filmezhették a készülékeket. A bemutató során dr. Holló Gergely, az onkológiai osztály főorvosa elmondta, a betegek számára gyorsabb kezelést, kevesebb várakozási időt és nagyobb pontosságot jelentenek ezek az új rendszerek. 

Az osztályról élőben közvetített videós bejelentkezést itt tekinthetik meg: 

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/434511378249130/  

 

Csíkszereda, 2021.12.10

A poliklinikára költözött át a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház kardiológiai és neurológiai járóbetegrendelője.     

 

A kardiológiai szakrendelés két helységben működik: az első emeleten, a 106-os és 107-es rendelőben várják a szakemberek a pácienseket. A Kardiológia 1-es rendelőben dr. Szakács Emőke, dr. Balogh Csaba István, dr. Jakó Beáta Ilona, dr. Bakcsi Ferenc és dr. Holló Katalin rendelnek, a Kardiológia 2-es rendelőben dr. Szakács Oszkár Balázs és dr. Korodi Szilamér dolgozik. A 106-os rendelőben lévő Kardiológia 1-es szakrendelő hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 9-15, pénteken 8-15 óra között, a 107-es teremben lévő Kardiológia 2-es rendelő hétfőn és szerdán 9-15 óra között működik. 

 

A neurológiai járóbetegrendelő szintén az első emeleten, a 103-as rendelőben működik: dr. Csíki Éva Klára, dr. Ruff Ecaterina, dr. Kedves Gyöngyvér, dr. Dabóczi Mátyás János, dr. Kertész Ibolya Zseni és dr. Incze Emese neurológusok hétfőtől péntekig 8 és 15 óra között várják a pácienseket. 

            

Előjegyzést igényelni online lehet a kórház honlapján (www.korhaz.ro, www.spitalmciuc.ro) vagy telefonon, a 0372661291-es telefonszámon.

 

Csíkszereda, 2021.12.02

 

November a férfi egészség hónapja, az egészség megőrzésére, a szűrővizsgálatok fontosságára hívják fel világszerte a figyelmet. 

A férfiaknál a második leggyakoribb daganattípus a prosztatarák. A korán felfedezett prosztatadaganatok jó eséllyel gyógyíthatók, ezért fontos az időben elvégzett szűrővizsgálat. Az urológusnál zajló klinikai vizsgálat kiegészítője vagy megelőzője is lehet a PSA (prosztata specifikus antigen) laborvizsgálat, amely kimutathatja a veszélyeztetettséget. A vérből vizsgált PSA emelkedett szintje a prosztata megnagyobbodására vagy daganatra is utalhat. 

Csatlakozva a férfi egészség hónapjához, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház ebben a hónapban, november 30-ig minden 45 év feletti bennfekvő férfi beteg számára ingyenesen elvégzi a PSA-vizsgálatot. A múlt heti betegforgalom adataira alapozva ez mintegy 250 férfi szűrését fogja jelenteni. 

A kórház szakemberei tanácsolják minden 45 év feletti férfi számára ezen vérvizsgálat elvégzését és amennyiben ennek az eredménye nem megfelelő, urológus szakorvos felkeresését.

 

Csíkszereda, 2021.10.05

Menu