A Betegbiztonság Világnapjára a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház is figyelmet fordított: a világnap üzenetének hangsúlyozása érdekében csütörtök este narancssárga színnel világítottuk meg a kórház épületét.

vilagitas

Szeptember 17-e a Betegbiztonság Világnapja. Az Egészségügyi Világszervezet az idei világnap szlogenjeként a „Biztonság az egészségügyi dolgozóknak, biztonság a pácienseknek” mondatot emelte ki. A világnap és az idei jelmondat által az Egészségügyi Világszervezet arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a koronavírus világjárvány kapcsán nagy kihívásokkal és veszélyekkel küzdenek meg az egészségügyi dolgozók, ilyen például a fertőzésveszély, a megbélyegzés, a megbetegedés és akár az elhalálozás veszélye. Ugyanakkor a stresszes környezet hajlamosít a hibák elkövetésére, ez pedig a páciensek biztonságát is hátrányosan érinti – mutatnak rá a világszervezet honlapján. 

 „A Világnap alkalmával ismételten felhívtuk a kórház alkalmazottainak figyelmét a védőfelszerelés helyes viselésének a fontosságára. Ez elsődleges a pácienseink szempontjából is. Figyelmébe ajánlottuk alkalmazottainknak az igénybe vehető szűrési lehetőségeket. Ugyanakkor ismételten felajánlottuk a személyzet számára a kórházban dolgozó pszichológusok segítségét. Az egészség ugyanis nemcsak a testi, hanem a lelki egészséget is jelenti. Ha vigyázunk magunkra, vigyázunk a pácienseinkre is” – fogalmazta meg ez alkalommal dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere. 

A betegek és a személyzet biztonsága elsődleges elemei a minőségi egészségügyi szolgáltatásoknak – mutatott rá ez alkalommal dr. Sergiu Sîngeorzan, a kórház Egészségügyi Ellátással Összefüggő Fertőzéseket Megelőző Egységének főorvosa. „Amikor biztonságról beszélünk, akkor védőfelszerelésre, minőségi fogyóanyagokra, tisztaságra, az ellátószemélyzet részéről pedig empátiára és professzionalizmusra gondolunk. Mindemellett, ha hiányos a személyzet felkészítése és képzése, akkor a biztonság szó szinte semmit nem ér. Az a kórház tud biztonságos és minőségi szolgáltatásokat nyújtani pácienseinek, amelyben jól felkészített, jól képzett a személyzet, ahol minőségi anyagokkal dolgoznak, tiszta környezetben. Ez kell legyen minden egészségügyi egység célja, akkor is, ha ez plusz munkát és befektetéseket feltételez” – fejtette ki dr. Sergiu Sîngeorzan.

Menu