Újabb orvoslakások tervezésére írtak alá szerződést

orvoslakastervezesiszerzodesAláírták a tervezési szerződést Hargita Megye Tanácsa és a közbeszerzésen nyertes kolozsvári cég képviselői december 23-án a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház székhelyén orvoslakások építésére. Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke a Facebook-oldalán is beszámolt a szerződés-aláírásról:

https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/1023402884832604

– Célunk a szakképzett orvosok hazahívása, és ehhez vonzóvá kell tennünk a feltételeket. Ezért is kulcsfontosságú a fejlesztés, az újabb orvoslakások építése. Hargita Megye Tanácsánál ambiciózus tervünk az, hogy száz orvoslakást építsünk, és ebben remélhetőleg nagy szerepe lesz majd az RMDSZ kormányzati tevékenységének – fejtette ki Borboly Csaba. Hozzátette: a hatodik, újabb orvoslakás költségvetését százszázalékosan a megyei tanács fogja biztosítani, és bízik benne, hogy a télen elkészülő terv nyomán már tavasszal letehetik az alapkövet.

Konrád Judit kórházmenedzser szerint a megyébe készülődő rezidens orvosok számítanak a lakásokra.

– Mivel sorozatban épülnek ezek a házak, az érkező orvosok számontartják ezt. Felbecsülhetetlen segítség nekünk az orvoslakások építése – emelte ki a menedzser.

A mostani beruházás tervezésének értéke 39.865 lej. Egy egyemeletes épület épül a megyei kórház közelében, négy kétszobás lakással. A két földszinti lakás felülete mintegy 52 négyzetméter, a két emeleti lakásé körülbelül 50 négyzetméter.

Csíkszereda, 2020. december 23.

 

emlekerem menedzser2020 egy különleges és nehéz év volt, ért egyet mindenki, a koronavírus-járvány megváltoztatta a mindennapjainkat, a megváltozott körülményekhez pedig alkalmazkodtunk és alkalmazkodunk. Ezeknek megfelelően a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház évértékelő rendezvénye is egy új, hibrid rendszerben zajlott december 18-án, többen jelen voltak a csíkszeredai megyeháza elnöki irodájában, betartva a járványügyi előírásokat, az egészségügyi dolgozók pedig Zoom-on kapcsolódtak be az eseménybe.

Dr. Konrád Judit kórházmenedzser beszédében elmondta, 2020 különleges és nehéz év volt a járvány miatt, de nem csak erről szólt az év, hiszen számos fejlesztést sikerült eszközölniük. A krízishelyzetben pedig olyan megoldások születtek, amelyekre ők maguk sem gondolták, hogy képesek. A következő év sem lesz könnyű, mondta a menedzser, de hozzászokunk a változásokhoz, és kitartunk, hangsúlyozta.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke azt mondta, a kórház és a megyei tanács összekovácsolt csapata végzett erőteljes munkát idén. Jó eredmény, hogy a járvány idején is tudtak fejleszteni, emelte ki, és megköszönte a lelkes munkát és a bizalmat mindenkinek. Továbbra is együtt kell dolgozni a fejlesztések érdekében, a kórház minél jobb felszereltségéért és a 2-es besorolás eléréséért, tette hozzá, majd ismételten megköszönte az élvonalban dolgozóknak, hogy szabadság nélkül, fáradhatatlanul dolgoznak a lakosság érdekében.

Az eseményen jelen volt Hajdu Gábor képviselő, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, Becze István, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke, megyei tanácsos, Zonda Erika, a kórház adminisztratív tanácsának elnöke, Tar Gyöngyi, a megyei egészségügyi igazgatóság vezetője és Lányi Szabolcs professzor, a kórház adminisztratív tanácsának tagja, akik mindannyian köszönetet mondtak az egészségügyben dolgozóknak áldozatos munkájukért.

Új, digitális röntgenkészüléket szereltek fel a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház koronavírusos betegeket ellátó tüdőgyógyászati osztályán a héten.

rontgen digitalDr. Konrád Judit, a kórház menedzsere pénteken sajtótájékoztatón ismertette, az utolsó generációs orvosi képalkotó készülék 1 493 000 lejbe került, ebből 1 343 000 lejt az Egészségügyi Minisztérium, 150 000 lejt pedig Hargita Megye Tanácsa biztosított. A digitális röntgenkészülék a Villa cég Apollo DRF elnevezésű készüléke, amely a beteg számára is kényelmesebb, biztonságos és könnyen fertőtleníthető. Ugyanakkor automatizált és digitális, nagy felbontású monitorral rendelkezik, adattároló és nyomtató csatlakoztatható hozzá, a röntgenfelvétel helyben ki is lehet nyomtatni.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a sajtótájékoztatón kiemelte, a kórházat működtető megyei önkormányzat igyekszik ott lenni az orvosi személyzet, az ellátás mindennapi kihívásainak a megoldásaiban. „Az RMDSZ-nek az országos költségvetés vitájában elért eredménye, ebben az évben is, nagyban segített minket abban, hogy a megyei tanács tíz százalékát kelljen biztosítsa ennek a készüléknek és nem száz százalékát.  Ezáltal több pénz marad újabb és újabb fejlesztésekre. Bízom benne, hogy ez az új készülék majd az újonnan felépülő, fertőző betegségeket kezelő és tüdőgyógyászati kórházban is jó szolgálatot tesz majd” – mondta Borboly Csaba. 

conferinta chir toracicaHargita Megye Tanácsa, az alintézményeként működő Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházzal karöltve, minden évben nagy figyelmet fordít arra, hogy a megyében tevékenykedő orvosokat, egészségügyi dolgozókat támogassa és felkarolja, munkájukat kellőképpen elismerje. December 10-én, a Tíz év mellkassebészet a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban című online konferencia alkalmával Mihai Eminescu-díjjal tüntették ki Adrian-Cristian Dobrică mellkassebész szakorvost, a csíkszeredai kórház megbízott kutatási igazgatóját.

A konferencián részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere, a kórház vezetősége, orvosai, főasszisztensei, az adminisztratív tanács tagjai, a megyei közegészségügyi igazgatóság vezetői.

A konferencia nyitányában Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere a kórház fő prioritásait ismertette, ugyanakkor hozzátette, az elmúlt tíz évben a mellkassebészet folyamatosan fejlődött, mára egy komplex munkafolyamat zajlik, amelynek szerves része egy jó csapat; ugyanakkor Adrian-Cristian Dobrică mellkassebész szakorvos, aki számára mindig a kórház állt az első helyen, és a fejlődés, cselekedeteivel és lélekben is a páciensek mellett van nap mint nap.

Szerdán délelőtt bemutatta a sajtónak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház a kórház főépülete előtt felállított konténerkórházat. Az ott elhelyezett húsz ággyal bővül a kórházi tamponzóna kapacitása.

Dr. Konrád Judit, a kórház menedzsere a sajtótájékoztatón ismertette, a tamponzóna, amint a neve is mutatja, egyfajta gát, amelyik megvédi a kórházat attól, hogy bekerüljön a koronavírus fertőzés, így sürgősségi kórházként továbbra is biztonságban láthassák el a sürgősségi eseteben vagy más megbetegedéssel hozzájuk fordulókat. „Az elmúlt hónapokban már több tamponzónát alakítottunk ki a kórházon belül, a betegek számától függően. Mivel nőtt a fertőzések száma, úgy láttuk jónak, hogy a tamponzónát ki kell hoznunk a kórház épületéből, ezért kezdtük el a moduláris kórház létrehozását a megyei tanács segítségével. Korábban úgy terveztük, hogy csak itt zajlik majd a tamponzóna tevékenysége, de a jelenlegi járványügyi helyzetben egyelőre fenntartjuk a kórház földszintjén működő tamponzónát is. Itt most 16 konténer van elhelyezve, húsz ággyal, továbbá kiszolgáló helységekkel. Ide azokat a pácienseket utaljuk be, akik különböző megbetegedésekkel vagy a koronavírus-fertőzés gyanújával is érkeznek a kórházba. Ellátjuk őket, megkapják a szükséges kezelést és a teszteredmény függvényében mennek tovább a somlyói osztályokra vagy pedig a többi kórházi osztályra” – ismertette a menedzser.

kkorhaz1

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kihangsúlyozta, a megyei tanács testülete a kórház minden támogatási igényét maximális együttérzéssel, közreműködéssel kezeli. „Hiszünk abban, hogy a megyei tanács egyik legfontosabb tevékenysége az, hogy partnerek legyünk a kórház kihívásainak megoldásában és a Hargita megyei emberek ne kelljen elutazzanak, ha egészségügyi ellátásra van szükségük” - mondta. Ismertette, a mobilkórházat alkotó konténerek beszerzésére a bérlés bizonyult a legjobb megoldásnak és közölte, a konténerek havi bére 2 900 euró, ehhez 11 960 eurós szállítási, összeszerelési, illetve 9 525 eurós szétszedési, elszállítási díj tartozik még hozzá. A szerződés egyelőre egy évre szól, meghosszabbítási lehetőséggel. 

Ion Proca, Hargita megye prefektusa azt mondta el, hogy míg néhány évvel ezelőtt még nem mentek annyira jól itt a dolgok, a csíkszeredai kórház fejlődése hivatkozási alappá vált az utóbbi években. „Biztos vagyok benne, hogy Nelu Tătaru egészségügyi miniszter és a kormány partnerek lesznek abban, hogy Csíkszeredában valóban a román egészségügyi rendszer egyik referenciapontja legyen. Úgy gondolom, segíteni kell a kórházat a 2-es kategória elérésben, ezt már igényeltük és továbbra is igényelni fogjuk” – mondta a prefektus.

kkorhaz2

Hajdú Gábor képviselőjelölt a sajtótájékoztatón azt mondta, a tapasztalat azt mutatja, hogy a döntéseket helyben kell meghozni, a helyi hatóságok jobban, felelősebben tudnak az erőforrásokkal gazdálkodni, ennek látjuk Hargita megyében a bizonyítékát is. 

Dr. Sergiu Sîngeorzan, a kórház járványtanász főorvosa azt mondta el, a moduláris kórház működése növeli a kórház ellátóképességét, tehermentesíti a belső betegutakat, egyszerűbb lesz a betegek átszállítása, ami a páciensek számára is könnyebbséget jelent majd. „A személyzet számára is könnyebb lesz a betegek ellátása itt. Lesz nehézség is ebben a munkában, de ahogy azt eddig is megmutattuk, azt gondolom, hogy ezúttal is helytállunk és partnereink segítségével együtt a legjobb szolgáltatásokat tudjuk nyújtani a hozzánk fordulóknak” – mondta az orvos.

kkorhaz3

Dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője a jelenlegi járványügyi helyzetről azt mondta el, a megye jelenleg leszálló ágban van a koronavírusfertőzések számát tekintve. „Köszönöm a lakosságnak és a hatóságoknak is, akik hozzájárultak ehhez. Azt kívánom mindenkinek, hogy minél hosszabban tartsuk meg ezt a jó pozíciót és a védőoltásig tartsunk ki, úgy, hogy minél több életet kíméljünk meg attól, hogy az addig még hátrelévő időben esetleg a koronavírus áldozatául essen” – fogalmazta meg dr. Tar Gyöngyi. 

Borboly Csaba, Hargita Megye tanácsának elnöke helyszíni bejelentkezését ezen a linken tekinthetik meg: https://www.facebook.com/borbolycsaba/videos/286925185990606/?sfnsn=mo

Csíkszereda, 2020.11.18

Menu